Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy meglátogatták a honlapunkat.
Nagyon nehéz eldönteni, hogy mit is említsen meg az ember egy köszöntőben, hiszen nem szeretné, ha hosszú és unalmas monológ legyen belőle, de ugyanakkor büszkélkedni is akar egy kicsit az eddig elért eredményekkel.
És azt gondolom, nekünk most már van okunk arra, hogy büszkélkedjünk.
Pár gondolattal szeretném bemutatni a magunkat, hogy akik most ismerkednek velünk, képet kaphassanak rólunk
Az ÉFOÉSZ olyan civil szervezet, amely szülői kezdeményezésre alakult meg 3 évtizede.
Azoknak az embereknek az érdekeit próbálta meg és próbálja meg képviselni, akik valamennyi fogyatékkal élők közül talán a leghátrányosabb helyzetben vannak, és a legkiszolgáltatottabbak. Ugyanakkor mérhetetlen szeretettel, bizalommal vannak mások iránt, és akik között még találkozhatunk az önzetlenséggel és érdek nélküli ragaszkodással. Ők az értelmi fogyatékkal élők.
Minden megyében önálló helyi egyesületek működnek, így nálunk is.
A Baranya Megyei Egyesületünk is évtizedes múltra néz vissza, amelyben voltak jó és rossz periódusok egyaránt. Sok nehézség után az elmúlt pár évben nagy lelkesedéssel kezdtük el egy új és nagyon lelkes csapattal az alapoktól az újjáépítést. Attól, hogy valamiben mindannyian mások vagyunk, attól még ugyanúgy örülünk, szomorkodunk. Ugyanaz a fájdalmunk, ha bánatunk van, és ugyanaz a boldogságunk, ha öröm ér Bennünket. És tényleg attól kerek az egész, hogy nem vagyunk egyformák, hogy valamiben mindannyian mások vagyunk…
A többség világa felé akarunk egyre jobban nyitni! Ismerjék meg a „mi világunkat”is, hiszen akkor kiderül, hogy nem is annyira idegen ez, csak ismeretlen előttük. Én szilárdan vallom, hogy az ember csak attól fél, amit nem ismer. És ez az ismeretlen az, ami egyszerre taszít, de nagyon vonz is…
És Mi a vonzásra szeretnénk a hangsúlyt tenni.
A félelmet és az abból eredő a távolságtartást szeretnénk megszüntetni, vagy legalább csökkenteni a fogyatékkal élők és az épek között. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy jó úton járunk, mint a rendezvényeink után kapott sok-sok pozitív visszajelzés azoktól, akik megismernek Bennünket. Bízom abban, hogy Ön kedves olvasó, szintén megtette az első lépést a megismerésünk felé azzal, hogy megnyitotta az oldalunkat.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket:
Bali Boglárka
elnök