2. mérföldkő

  1. mérföld – Szakmai összesítő

 

1.Generációk közötti együttműködés Pécs, 2018. 02.06. 30 fő

A generációk közötti különbségek társadalmat átívelő hatása az élet számos területén érzékelhető.

Különböző okok miatt nagyon gyakori a több generációs együttélés a fogyatékos gyereket nevelő családokban (például anyagiak, munka miatti felügyelet megoldása stb) így ebben a célcsoportban még nagyobb aktualitása van ennek a témának.

Különböző korosztályt sikerült bevonni a programba, segítséget adni a felmerülő problémák megoldásában, vagy elkerülésében. 30 fő töltött együtt nagyon jó hangulatban nagyon hasznos időt.

2.Helyi hagyományok ápolása” Pécs, Éltes EGYMI 2017.12.20. 130 fő

Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének számos olyan saját programja van, amely már hagyománnyá vált az eltelt idő alatt. Mivel a mi célcsoportunk zöme nagyon szegény körülmények között él, sokuknak a Karácsonyi összejövetelünk az egyetlen lehetőség, hogy ünnepelhessenek, átélhessék az ünnep örömét, meghittségét. Ebből adódik, hogy különösen nagy figyelmet fordítunk ennek a programnak a szervezésére és lebonyolítására. Ilyenkor épek és fogyatékkal élők együtt ünnepelnek. Egy egész napot töltünk el együtt, vidámságban, örömben és várakozással telve. Számtalan felkínált program közül választhattak délelőtt, majd délután ünnepi műsort nézhettek meg. Ezután az Egyesület minden finomsággal megterített asztalhoz invitálta a kedves vendégeket. Kötetlen beszélgetéssel zárul a nap.

3.Szakmai fórumok, konferenciák és rendezvények (Önkéntes leszek) Pécs, Zsolnay negyed 2018. 02.24.

Valamennyi civil szervezet életének nagyon fontos része az foglalkoztatása. Fontosnak tartottuk, hogy mindenki megismerhesse azt, hogyan is lehet önkéntes, milyen kötelezettségei és jogai vannak e munka során. Mivel minden szervezet más és más jellemzőkkel rendelkezik, a célcsoportok is mások, így a feladatok is, amelyekben szerepet vállalhatnak az önkéntes munkára jelentkezők. Nagyon speciális a mi célcsoportunk, speciális és egyéni adottságokkal, amelyekről a kívülállóknak nem mindig van pontos képe. Előfordult már olyan, hogy előzetes ismeret nélkül szeretett volna valaki a halmozottan sérült értelmi sérült emberek mellett segíteni, de amikor konkrétan „testközelbe” került velük, nem bírta lelkileg a helyzetet sem kezelni, sem megoldani. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy részletes bemutassuk az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének munkáját, tagjainak az igényeit, életét.

Nagyon jó hangulatban tartalommal megtöltött időt töltöttünk együtt, és nagy igény mutatkozott az ilyen jellegű program folytatására.

4.Közösségi aktivitás erősítése: Esélyegyenlőségi nap Pécs, Ybl M. u. 8. 2018. 03.22. 30 fő

Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének egyik fő tevékenységi területe az esélyegyenlőséghez kötődik. Minden ember egyforma, mindenkiben azt embert kell meglátni elsődlegesen. Sajnos, napjainkban még mindig hangoztatni kell ezt, hiszen egyre több atrocitás éri az értelmi sérült embereket. Ezekkel a rendezvényekkel éppen ez ellen szeretnénk tenni, és egyre szélesebb körben beismertetni az értelmi fogyatékkal élőket, és minden napjaikat. 5 órát töltöttünk együtt nagyon jó hangulatban, Az előadások mellett lehetőség volt egyéni kérdése felvetésére, illetve egyéni konzultációra is.

5.Info-kommunikációs nap- Könnyen érthető nyelv 1. Pécs, Ybl M. u. 8. 02. 20. 30 fő

                Info-kommunikációs nap- Könnyen érthető nyelv 2. Pécs, Éltes EGYMI 04. 24. 30 fő

Az értelmi fogyatékkal élők nagyon nehezen értik meg a hagyományos írott és beszélt információkat. Ahhoz, hogy a törvények adta jogaikkal élni tudjanak, elengedhetetlen, hogy ezen a területen is egyenjogúak legyenek ép embertársaikkal. A könnyen érthető kommunikáció ebben segíti az értelmi sérült személyeket. Jó, ha minél szélesebb körben, minél többen ismerik a könnyen érthető kommunikációt. Magyarországon először az ÉFOÉSZ kezdte el megismertetni az embereket ezzel a módszerekkel közel 20 éve, és változatlanul élharcosa a terjesztésének. A mi helyi programunk is ezt a célt szolgálta. Szerettünk volna minden érdeklődőt magunk közé csalni, akik szeretnék megtanulni a könnyen érthető kommunikációt. Magyarországon sajnos még elég kevesen ismerik a könnyen érthető kommunikációt. Külföldön sokkal több a jó gyakorlat, amelyekből tanulni lehet. A nagy érdeklődés miatt két alkalommal is tartottunk 1-1 napot, amelyben az elmélet mellett nagyon sok gyakorlat is helyet kapott. Nagyon aktív és érdeklődő csoportok jöttek össze.

6.Közösségi aktivitás erősítése – Közösségi fórum Pécs, Éltes EGYMI,01. 25. 100 fő

Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének kiemelten kezeli az egészséges életmód témakörét. Kiemelten fontos ez az értelmi sérült emberek tekintetében is. Éppen ezért a rendezvényünk témája a fogyatékkal élő emberek egészsége. Olyan programot szerettünk volna összeállítani, amelyben minden korosztály megtalálja az érdeklődésének a leginkább megfelelőt. 5 helyszínen vártuk a megjelenteket, amelyek mindegyike a témához kapcsolódott. Kerekasztal beszélgetésen, különböző sporttevékenységekben vehettek részt. Megismerkedhettek az elsősegélynyújtás alapjaival az egészséges étkezés legfontosabb jellemzőivel, gyümölcssalátát készíthettek és fogyaszthattak el. Akik művészkedni szerettek volna, azok pedig rajzokat készíthettek a témával kapcsolatban. Nagyon remek hangulatban zajlott a program, hasonlóan szeretnénk majd folytatni a továbbiakban is.

8. Családi integrációs klub Pécs, Ybl M.u.8. 2017. november 11.- 2018. április 23. 110 fő

Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének a tagjai nagyon eltérő szociokulturális környezetben élnek.  A családszerkezet is nagyon vegyes képet mutat, az anyagi helyzetüket tekintve a teljes skála megtalálható, de zömében nagyon szegény körülmények között próbálnak megélni. Az átalakulóban lévő családszerkezet miatt, fontosnak tartjuk a család szerepének kihangsúlyozását, a fiatalok felkészítését a saját, leendő családi életükre. Ez alapján állítottuk össze ennek a programnak a tematikáját, amely egy kerek egész.11 alkalommal találkoztunk, és igyekeztünk feldolgozni az adott témát. Minden módszert, eszközt felhasználtunk, amely a megértést segítette a célcsoportunk esetében.

Rövid filmekkel, tanmesékkel, szituációs játékokkal próbáltuk a téma elmélyítését megsegíteni.

Zömében fiatalok vettek részt alkalmanként, mert az első mérföldkőben megtartott családi integrációs klubok alatt világossá vált a számunkra, hogy sok esetben a fiatalokat és a szüleiket is feszélyezteti a másik ottléte. Éppen ezért azt találtuk ki, hogy megpróbáljuk – kizárólag – ebben a programban külön tartani az összejöveteleket. A tapasztalat azt mutatja, hogy jó ötlet volt. Nyitottabbak, aktívabbak voltak a fiatalok.

Minden alkalommal remek hangulatban töltöttünk el az időt. Tartalmában is nagyon eredményesek voltak ezek az összejövetelek.

 

Pécs, 2018. április 26.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.